2010-04-18T06:32:00.000-07:00

Lincoln Child – Douglas Preston

Csendélet varjakkal

General Press/Világsikerek

Fülszöveg:

Kísérteties gyilkosság zavarja meg az álmos kansasi kisváros békéjét: a végtelen kukoricatáblák között megcsonkított holttestet találnak különös módon "tálalva": karókra szúrt varjak gyűrűjében. Senki sem hiszi el, még a seriff sem, amit az FBI ügynöke, a Preston-Child regényekből jól ismert Pendergast állít: a tettes helybéli, és nem ez volt az utolsó gyomorforgató tette. A hátborzongató események riasztó gyorsasággal folytatódnak, miközben Medicine Creekben a csőd felé tartó városka jövőjét meghatározó fejlesztésről folyik az egyeztetés. Elindul a pletyka: a borzalmak valamiképpen kapcsolódnak egy régi indián mészárláshoz és a "negyvenötök" hajdani bandavezérének bolyongó szelleméhez. Pendergast és a seriff szinte párbajt vív egymással, hogy mihamarabb felderíthessék a hajmeresztő rejtélyt, és megmenthessék az éjjel lecsapó, kegyetlen gyilkostól a várost.

Túlvilági erők vagy nagyon is e világi bűnök állnak a háttérben? Mi a titka a legendákkal övezett, indián sírdomboknak? Pendergast minden különleges képességét kénytelen latba vetni, de itt még ő sem boldogul egyedül: mielőtt fény derülhetne a szörnyű titokra, össze kell fogniuk a legjobbaknak...

A könyv ismertetője bombasztikus, közhelyes, szóval ijesztő, az ember kétszer meggondolja, visszategye-e a polcra. Maga a mű szerencsére nem így ijesztő. Na, senki ne várjon nehézsúlyú irodalmat, de a könyvtár e tájékán nem is azt szokás keresni.

A sosemvolt megye sosemvolt kisvárosának hangulata szenzációs. A rekkenő nyár, a csend, a láthatártól láthatárig nyújtózó, érésben lévő kukorica illata időtlen, nyomasztó, és olyan déjà vu érzést keltett bennem, hogy órákig agyaltam a háttérben, honnan ismerős. Aztán rájöttem: általános iskola, kis hazánk nagy úttörő tábora (akit sért, attól most kérek elnézést, de volt), első nap, felderítés egyedül. Ott a kerítés mellett persze nem volt se kukorica, se végtelenség, sőt inkább magas zöldekkel határolt tér, de a meleg, a száradó növények illata és némi honvágy, hát az volt ilyen.

Pendergast ügynökről most először és utoljára - hátha kezembe kerül még másik könyv a szerzőktől. Ez a forróságban is vasalt öltönyös műanyag albínó zseni a totális melléfogás, vagy rosszul sikerült karikatúra. Okos, erős, földöntúli képességekkel megáldott, de úgy illik a képbe, mint egy lila milkatehén. Ettől függetlenül viszi a hátán a történetet, így megbocsátható.

A kisváros – nálunk inkább tökfalu – és lakossága valóban tiszta Amerika utastól, házastól, autóstól, ételestől, italostól, seriffestől. És a sötét titokkal, amiről sokáig azt se tudni, van-e egyáltalán. Egészen - már ameddig - élő, kissé túlrajzolt szereplők, mindenki a helyén a három tollvonással megrajzolt, a műfajnak épp elegendő jellemrajzzal.

A sztori majdnem eredeti, de hát olvastam én már harmadjára megénekelt Monte Christo történetet is. A lomha, forró nyárhoz méltóan megfontolt lassúsággal „pörög”, de szerencsére nem ül le túlságosan, határozottan visz tovább a végig egészen jól titkolt végkifejletig. Néha kissé kiszámítható, de fordulatos, színes szélesvásznú stílusban megírva, a hangulat - ismétlem magam - nagyon a helyén van. Gyanúsított - a szellemeket kivéve - gyakorlatilag nincs, ettől emelkedik ki a történet a hasonló könyvek kliséi közül.

Tisztelet a szerzőknek, hogy a műfaj és a történet ellenére nem kerekedik az olvasmányból egy vérrel, agyvelővel folyó vadhorror. Az egyébként elengedhetetlen borzalmakat illő ízléssel és mértéktartással adagolják úgy, hogy utána még aludni is tudj.

A finist lehetett volna még csavarni és hegyezni, de ha éjszaka már csak ötven-hatvan oldal van hátra, alvásról ne is álmodj. Ja, és a karók nem is karók, de ha kíváncsi vagy, mik, olvasd el a könyvet.